top of page
Jesus Carrasco 4  Alejandro Espadero.jpg

Jesús Carrasco Jaramillo

Spanyolország

Kegyetlen idő

Ford.: Dobos Éva 

Csankó Zoltán

Felolvassa:

osztrak.png

Helyszín: Osztrák Kulturális Fórum

1068 Budapest, Benczúr u. 16.

Jesús Carrasco Jaramillo (1972) testnevelést tanult, de csak nagyon rövid ideig gyakorolta hivatását gimnáziumi tanárként, mert már korán a reklámszakma és az írás felé orientálódott. 2013-ban nemzetközi irodalmi hírnevet szerzett első regényével, a Kegyetlen idővel, melyet több nyelvre is lefordítottak. Ezzel a művel a kritikusok osztatlan elismerését nyerte el, művét a Madridi Könyv Céh, a Gremio de Libreros de Madrid az Év Legjobb Könyvének választotta. 2016-ban megjelent második regénye, a La tierra que pisamos, amellyel elnyerte az Európai Unió Irodalmi Díját.

 

Kegyetlen idő

(Magvető Kiadó, 2013)

A Kegyetlen idő egy gyermek menekülését követi végig a szárazság és erőszak által megnyomorított országban. Menekülés közben a főszereplő egyedül marad a végtelen, kopár síkságon, ahol egy öreg kecskepásztor talál rá. Ettől a pillanattól fogva azonban minden megváltozik mindkettőjük számára. Kemény történet, lírai pillanatokkal. Szóról szóra, nagy gonddal faragott regény, ahol a kíméletlen természet szinte szereplőként kísért végig a történeten.

Különös stílusával és témaválasztásával a mű olyan egyensúlyt teremt, mely csak a klasszikusok sajátja: az ember rádöbben, hogy mesterművet tart a kezében. Ajánlom nektek ezt a könyvet!

Iñaki Abad Leguina, a Cervantes Intézet igazgatója

Osztrák Kulturális Fórum

Az Osztrák Kulturális Fórum Ausztria kulturális intézete, több mint 40 éve működik Budapesten. Irodalmi, zenei, képzőművészeti, filmes rendezvényeket és konferenciákat szervez országszerte. Az idei évben helyszínként is csatlakozunk az Irodalom Éjszakájához. Kortárs művészeti galériánkba várjuk az érdeklődőket, ahol a Budapesti Fotó Fesztivál programjaként megvalósuló Food Design című kiállítás lesz látható. Kiállító művészeink: Sonja Stummerer, Martin Hablesreiter, Ulrike Köb és Akos Neuberger.

50/ WC használható / nem akadálymentes

Osztrák Kult_054.jpg
FB.png
Insta.png
Youtube.png
jel_terkep.png
bottom of page