top of page

ORHAN PAMUK

TÖRÖKORSZÁG

Könyv:

A FEHÉR KASTÉLY

Ford.: Komáromy Rudolf

PAPP ENDRE e.h.

Helyszín:

PROJEKT GALÉRIA
Kossuth Lajos u. 14-16.

ORHAN PAMUK
Orhan Pamuk 1952-ben Isztambulban született. Ahogy életrajzi ihletésű regényében, az Isztambulban is írja, gyerekkorától egészen 22 éves koráig ideje túlnyomó részét a festészetnek szentelte, majd úgy döntött, író lesz. Azóta tizenkét regénye, memoárja és esszékötete jelent meg. 2006-ban elnyerte az irodalmi Nobel-díjat. Műveiben a svéd királyi akadémia indoklása szerint „szülővárosa melankolikus lelke után kutatva új szimbólumokat alkotott meg a kultúrák ütközésének és egymásba fonódásainak leírására”. Köteteit több mint negyven nyelvre fordították le, A fehér kastély (Beyaz Kale) az Ulpius-háznál jelent meg Komáromy Rudolf tolmácsolásában.

A FEHÉR KASTÉLY
A XVII. században egy fiatal olasz tudós Velencéből Nápolyba hajózik, ahol fogságba esik, majd Konstantinápolyba hurcolják. Ott egy tudós gondjaira bízzák, akit a környéken Hodzsaként, azaz mesterként tartanak számon, és aki a fiatal pontos mása. Ahogy az évek telnek, a szolga bevezeti mesterét a nyugati tudományokba az orvostudománytól egészen a tűzszerészetig. De a Hodzsa ennél többet akar tudni: ő és szolgája miért lettek azzá, akik, és ismerve egymás legféltettebb titkait, vajon személyiséget is cserélhetnének?

PROJEKT GALÉRIA (Kossuth Lajos utca 14-16.)
A  kiállítótér Budapest szívében helyezkedik el. Hatalmas üvegkirakata és letisztult stílusa figyelemfelkeltő a látogatók számára. Több sikeresen megvalósult kiállítás és workshop fűződik a nevéhez. A Projekt Galériát a BVA Budapesti Városarculati Nonprofit Kft. működteti.

 

30 férőhely
 

Felolvassa:

bottom of page