top of page

CARLOS RUIZ ZAFÓN

SPANYOLORSZÁG

Könyv:

A SZÉL ÁRNYÉKA

Ford.: Vajdics Anikó

KULKA JÁNOS

Helyszín:

PETŐFI IRODALMI MÚZEUM - TÜKÖRTEREM
Károlyi utca 16.

Felolvassa:

CARLOS RUIZ ZAFÓN

Carlos Ruiz Zafón 1964-ben született Barcelonában. Iskolái befejezése után először egy barcelonai reklámügynökségnél helyezkedett el, majd 1994-ben Los Angelesbe költözött, ahol a regényírás mellett forgatókönyvíróként és az El País, valamint a La Vanguardia című spanyol napilapok munkatársaként is dolgozott. 2001-ben jelentette meg első, felnőtteknek szóló regényét La sombra del viento (A szél árnyéka) címmel, mely a spanyol bestsellerlisták élére került, majd hatalmas nemzetközi sikert aratott.

 

A SZÉL ÁRNYÉKA

Barcelona csendes óvárosának szívében hatalmas épület áll. A kivénhedt palota falai különös labirintust rejtenek: ez az Elfeledett Könyvek Temetője. 1945 egyik ködös júniusi hajnalán egy megözvegyült könyvkereskedő kézen fogja kisfiát, és miután megesketi, hogy mindarról, amit látni fognak, soha senkinek nem beszél, magával viszi a titokzatos épületbe. Azt azonban egyikük sem sejti, hogy a látogatás az akkor tízéves Daniel Sampere egész életét gyökeresen megváltoztatja majd. A szél árnyéka Vajdics Anikó fordításában jelent meg magyarul (Palatinus, 2005; Ulpius, 2009).

 

PETŐFI IRODALMI MÚZEUM / TEREMSOR, TÜKRÖS TEREM

Csak itt, a zeneteremnek vagy tükrös teremnek nevezett északi sarokszobában maradtak meg a Károlyi-palota eredeti velencei tükrei. Ez volt gróf Károlyi Györgyné Zichy Karolina és testvére, Antónia – egyébként Batthyány Lajosné – budoárja. Ha ezek a falak mesélni tudnának...

 

40 férőhely

bottom of page