top of page
Franciaorszag_Amin_(c)_Hanna_Assouline_e

AMIN MAALOUF

Franciaország

A tévelygők

Fordította: Lőrinszky Ildikó

Felolvassa: Pataki Ferenc

Orlai Produkció

2021. június 23.

Milestone Intézet (Wesselényi u. 17.)

Milestone Logo_Web.png

Amin Maalouf (1946) Bejrútban született, ahonnan a polgárháború kergette 1976-ban Franciaországba. Pályáját újságíróként kezdte, tudósított háborús övezetekből, volt a Jeune Afrique folyóirat főszerkesztője, és csupán a nyolcvanas évek derekától nyergelt át teljesen az irodalomra. Taniosz sziklája című regényével bő egy évtizeddel később elnyerte a Goncourt-díjat, majd Identités meurtrières (Gyilkos identitások) című kötetével az európai esszédíjat. Történelmi érdeklődésű, meggyőződéses humanista.

 

A tévelygők

(Európa Kiadó, 2014)

Hol lehet otthon az ember? Szeretheti-e a hazáját, ha az éppen vajmi kevéssé szerethető? Hogy maradhat tiszta úgy, hogy közben ne fogyjon el körülötte a levegő? Ezekkel a Maaloufnál vissza-visszatérő kérdésekkel ajánlja az Európa Kiadó a regényt, amelynek főhőse a Franciaországban élő keresztény arab történész, aki húsz év elteltével hazalátogat, és számba veszi, mi maradt és lett fiatalkori barátaiból, önmagából. Ki hogyan élt a választási lehetőségeivel? És mi volt a maradás vagy a távozás ára?

 

Lőrinszky Ildikó műfordító és tanár. Számos klasszikus és kortárs francia nyelvű szerző fordítója. A MEGY alapító tagja. Munkáját Wessely-díjjal és a Szekeres György Műfordítói Éremmel jutalmazták. Jelenleg a párizsi INALCO Egyetem magyar lektora.

A tévelygők – akik akarva-akaratlan távol vetődnek a Közel-Kelettől – csodálatos regény a száműzetésről, az emlékezetről és a barátságról. Csupa szépség, csupa nosztalgia –  Stefan Zweig tudott még ilyet!

Florent Héridel kulturális attasé, Francia Intézet

bottom of page