top of page

MI EZ AZ ESEMÉNY?

Egy irodalmi happening, mely formabontó stílusban nyújt betekintést a világirodalomba: három estén át 24 ország 25 szerzőjének művéből színészek olvasnak fel részleteket az irodalomhoz nem feltétlenül kötődő vagy kevéssé ismert, különleges helyeken. Az idei téma, amelyhez a kiválasztott szövegek kapcsolódnak: VÉSZKIJÁRAT.

Az Irodalom Éjszakája Budapesten évről évre új helyszínre vándorol, hogy az irodalmi élményen túl a város kulturális sajátosságaira is felhívja a közönség figyelmét. Az idei három napos eseménynek Belső-Erzsébetváros ad otthont, ahol az Orlai Produkció a Gólem Színház és az Egyéjszakás Kaland nevű alkalmi formáció színművészeinek tálalásában kóstolhat bele a közönség a világirodalom változatos ízeibe.

Idén először a budapesti Irodalom Éjszakáján az akadálymentesség is hangsúlyt kap: mindegyik napon lesz egy olyan felolvasás, amelyet jeltolmács közvetít a siketek és nagyothallók számára, a vakok és gyengénlátók helyszínek közti közlekedését pedig hangostérkép segíti.

A helyszín-szöveg-színész párosításokat tartalmazó összefoglaló táblázatot itt lehet megtekinteni.

Útmutató az Irodalom Éjszakájához

* Az élő felolvasásokra 19:00 – 23:00 között kerül sor párhuzamosan 8 (az 1. nap 9) különböző helyszínen.

* Minden helyszínen egy adott szerző művének részlete hangzik el 19.00, 19.30, 20.00, 20.30, 21.00, 21.30, 22.00, 22.30 órai kezdéssel.

* Az egyes helyszínek a különböző napokon különböző országok irodalmából adnak ízelítőt.

* Mindenki maga állíthatja össze az aznapi irodalmi barangolásának útvonalát, ehhez nyomtatott térképet adunk segítségül.

* A programon való részvétel ingyenes és előzetes regisztrációt nem igényel.

* A zárt térben kijelölt helyszíneken és esőhelyszíneken a felolvasások csak védettségi igazolvánnyal és maszkban látogathatók.

JÁTÉK!

Az eseményhez kapcsolódóan megtartjuk hagyományos játékunkat, melyben a szerencsések értékes könyvcsomaggal gazdagodhatnak. A játék szabályait a rendezvényt megelőző héten tesszük közzé.

Mit kell még tudni az Irodalom Éjszakájáról?

Az első Irodalom Éjszakáját 2006-ban Prágában rendezték, Magyarországon a budapesti Cseh Centrum kezdeményezte a meghonosítását. 2019 óta Budapest mellett Debrecen is helyet ad a különleges hangulatú felolvasásoknak. A projekt szervezője az EUNIC Hungary (a Budapesten működő európai kulturális intézetek és nagykövetségek kulturális részlegeinek ernyőszervezete).

Együttműködő színházi partnerünk 2021-ben: Orlai Produkció, Gólem Színház és az Egyéjszakás Kaland alkalmi formáció.

Támogatók: Erzsébetváros Önkormányzata, Budapest Brand

Logo EUNIC-RGB-blue1.png
orlai_logo_szines_cmyk.jpg
GOLEM_hu_logo_inverz.png
erzsebetvaros.png
Budapest Brand_fekete.jpg
bottom of page