top of page
BELGIUM_flamand_Olyslaegers Jeroen - © K

JEROEN OLYSLAEGERS

Belgium, Flandria

Védőr

Fordította: Balogh Tamás

Felolvassa: Kránicz Richárd 

2021. június 11.

B24 Galéria udvara (Batthyány u. 24.) 

BelgiumFlanders_horizontaal_naakt.png

Jeroen Olyslaegers (1967) belga dráma-, regény- és újságíró, a kortárs flamand irodalom egyik legnépszerűbb szerzője. Színműírói munkásságáért 2014-ben megkapta az Edmond Hustinx-díjat. 2016-ban megjelent, Védőr című regénye számos rangos elismerésben részesült, többek között az Ultima díjat (2016), valamint a legjobb németalföldi szépirodalmi műnek járó Fintro Literature Prize zsűri- és közönségdíját (2017) is elnyerte. Magyar nyelven jelen regénye olvasható először.

 

Védőr

(Helikon Kiadó, 2019)

Szabad-e végrehajtani az új, kegyetlen hatalom parancsait ott, ahol ez csak a szélsőséges politikai érdekeket szolgálja? Ez a súlyos dilemma gyötri a fiatal Wilfried Wilst, aki nem sokkal Belgium 1940-es megszállása után csatlakozik az antwerpeni rendőrséghez, hogy elkerülje a kötelező munkaszolgálatot. Csakhogy most épp azok letartóztatásában kell segédkeznie, akiknek az „új rend” a létezését sem tűri el, és miközben barátja, Lode menteni próbálja a zsidókat, más ismerősei készséggel kiszolgálják az ország aktuális urait.
 

Balogh Tamás (1965), irodalomtörténész, műfordító, a Károli Gáspár Egyetem fordító képzésén és Néderlandisztika Tanszékén oktat. Legutóbbi könyve: Filológiai tanulmányok J. Huizinga magyar recepciójáról (L'Harmattan, 2017). Legutóbbi fordítása: Luk van Haute: Japán. Életképek (Typotex, 2020)

1940, Antwerpen. Jeroen Olyslaegers könyörtelen, ám fanyar humora miatt mégis szórakoztató regénye a második világháborúról ad egyedi számvetést, mindannyiunk számára aktuális dilemmákkal. A mű örök érvényű kérdéseket feszeget: meddig mehetünk el a politikai érdekeket szolgáló parancsok végrehajtásában? Vajon maradhatunk-e pártatlanok a parancsok teljesítése közben? És vajon kaphatunk-e feloldozást a parancsvégrehajtások szülte helytelen cselekedeteink alól?

Koen Haverbeke, a Flamand Kormány Képviselője.

bottom of page