top of page

Déri tér

A belváros talán legszebb és legintimebb kis parkja. A tér jobb oldalán álló impozáns kocsányos tölgy királyi megjelenése eleve figyelemfelhívó, kapitális mérete miatt pedig a Belváros legnagyobb és egyben legszebb védett fája. A tér helyén egykor a Paptava, majd 1840-től a kollégiumi diákok természetrajzi oktatását szolgáló első nagyobb botanikus kert állt. Jelenlegi állapotát a Déri Múzeum 1928-as építésével nyerte el. Az épület előtti süllyesztett parkban csobogó található, a medencék felett pedig Medgyessy Ferenc négy nagyméretű allegorikus bronzszobra (Néprajz, Művészet, Tudomány, Régészet), melyek a múzeum szellemi tartalmának szimbolikus megtestesítői. A négy szobor 1937-ben elnyerte a párizsi világkiállítás nagydíját. A téren további három Medgyessy-szobrot csodálhatunk meg: a délnyugati sarkon Móricz Zsigmond ülő alakját, a lépcső mellett a Debreceni Vénuszt és a Táncosnőt. A sort negyedikként Debreczeny Tivadar bronzszobra, a Merengő zárja – az ülő akt a női báj, finomság és törékenység megtestesítője.

 

Felolvasások 19:00 és 21:30 között félóránként:

 

június 10. LENGYELORSZÁG – Andrzej Stasiuk: Hogyan lettem író? – felolvas: Herczeg Tamás

június 11. NORVÉGIA – Lars Saabye Christensen: A féltestvér – felolvas: Bakota Árpád

június 12. JAPÁN – Genki Kawamura: Ha a macskák eltűnnének a világból – felolvas: Gelányi Bence

 

Esőhelyszín:  Modem (Baltazár Dezső tér 1.)

A zárt térben kijelölt esőhelyszínek csak védettségi igazolvánnyal látogathatók!

Déri tér

Deri ter3.jpg
bottom of page