Kavabata Jaszunari (1899–1972) Oszakában született, a huszadik századi Sinkankakuha, azaz a japán neopercepcionista, „új érzékenységű írók” jelentős képviselője. Szülei korai halála miatt nagyapja nevelte, azonban tizenhat évesen őt is elvesztette. Műveiben gyakran megjelenik a magány, az elérhetetlen szépség és a törékeny boldogság motívuma. 1953-ban a Japán Művészeti Akadémia tagjává választották. Japán első irodalmi Nobel-díjasa, 1968-ban nyerte el a rangos elismerést.

​

Hóország
(Magvető, 1969)

Kavabata Jaszunari országosan és nemzetközileg is elismert műve 1937-ben jelent meg. A történet Honsu szigetén, az író szülőföldjén játszódik. A hófödte hegyek között találkozik Simamura és Komako, a gésa. Három évig tartó szerelmük közben az érzékeny táncművész lány egyre kétségbeesettebb, a magányra született férfi egyre elgondolkodóbb lesz, és eszébe jut Joko, akit a vonaton látott. Simamura élete az elérhetetlen szépség keresésén alapul, de hiába tombol köztük a vágy, bizonytalan szerelmük felperzselődik a tűzben, akárcsak találkozásaik színhelye, a hóországi szálló.

 

Jólesz László (1916 – 2004) tanár, műfordító és a Magvető Kiadó főszerkesztője volt. Gazdag műfordítói munkássága során főleg német és héber nyelvből fordított. A Hóország című regényt is németből ültette át magyarra Carl Hanser fordítása alapján.

Gergely Ágnes (1933) Kossuth-díjas magyar költő, prózaíró, esszéista, műfordító. Az egyik leghíresebb japán műfordítása Akutagava Rjúnoszuke A vihar kapujában című novelláskötete. A Hóország című regényt lektorálta és az előszó is az ő tollából származik.

​

„Amikor a Határ-hegységet átszelő, hosszú alagútból a vonat előbújt, szélesen terült szét előtte a Hóország.” Egy történet, melyben a szépség és a boldogság keresése közben a szereplőkkel együtt veszítjük el a lábnyomainkat a hóban.

Erdős Veronika programszervező, Japán Alapítvány