top of page
Dél-Korea_Ri Cshongdzsun©Moonji Publishing Co., Ltd..jpg
RI CSHONGDZSUN

Dél-Korea

Havas út

Fordította: Kiss Marcell

Felolvas: Horváth Szabolcs

2023. június 7.
Helyszín: Japánkert

Ri Cshongdzsun (1939–2008) német irodalmat tanult a Szöuli Egyetemen, első novelláját 1965-ben publikálta. Műveiben a XX. századi koreai történelem, politika és művészet kérdéseit egyaránt boncolgatta. Négy évtized alatt tizenhárom regényt és több mint száz novellát írt. Több művéből film készült, így a hagyományos zenész életéről szóló Szophjondzse (Nyugati stílus) című regényéből is. Viszonylag sok művét fordították le idegen nyelvekre, de magyarul eddig csak egy írása jelent meg: A maszk álma (ford. Szabó Orsolya). Havas út című novellája először 1977-ben jelent meg a Munje Cshungang folyóiratban.

Havas út
Az alkohol miatt egyik fiát elvesztő anya megmaradt fiának boldogságát tekinti egyetlen életcéljának. A már felnőttként hazalátogató fiú azonban megvetően viselkedik vele, nem törődik áldozatvállalásával, egészen addig, amíg meg nem ismeri az asszony évekkel korábbi történetét: hazafelé tartó útját a hó borította hegyen…

Kiss Marcell (1978) műfordító, kínai, koreai, japán és angol nyelvből dolgozik. Fontosabb fordításai: Gao Xingjian: Lélek-hegy (2008), Han Kang: Nemes teremtmények (2018), Mo Yan: Élni és halni végkimerülésig (2020).

Ri Cshongdzsunt generációjának legjelentősebb írójaként tartják számon. Írásai többségében a nagyvárosi léttel foglalkozik, fő témája az elidegenedés, az elnyomásban vergődő értelmiségi lét. Havas út című novellája egy anya szívbemarkoló története, amely a Nagyvilág folyóirat 2015 augusztusi számában jelent meg magyarul.

In Sukjin igazgató, Koreai Kulturális Központ
 

Korea-javitva.png
insta_FFF.png
facebook_FFF.png
youtube_FFF.png
bottom of page