top of page

DORTHE NORS

DÁNIA

Könyv:

KARATEÜTÉS

Ford.: Kertész Judit

PELSŐCZY RÉKA

Helyszín:

BIG BEN TEAHÁZ
Veress Pálné u. 10.

DORTHE NORS

Dorthe Nors (1970) a kortárs dán irodalom megkerülhetetlen szerzője. 2001-ben debütált Soul című regényével, majd ezt követően, 2013-ban Minna nem tud hol gyakorolni címmel jelent meg kisregénye. Karateütés című novelláskötetét 2014-ben az Egyesült Államokban is kiadták, ami meghozta számára a világsikert. Írásait a legjelentősebb irodalmi lapok közlik; ő az első dán szerző, akit Oprah Winfrey bemutatott, a New Yorker pedig publikált.

 

KARATEÜTÉS

Dorthe Nors „rövid, gyors és kemény” novelláiban a mindennapok jól begyakorolt gesztusai és párbeszédei mögött baljósan meghúzódó kiszámíthatatlanságra, veszélyre és elfojtott erőszakra irányítja a figyelmet. Miközben bravúrosan egyensúlyoz a valós és képzelt erőszak és a mindennapi élet semmiségei között, képes megmutatni az emberi érzések bonyolultságát, a kegyetlenség és az irgalom közti, néha alig észrevehető különbséget. A Karateütés című kötet 2016-ban, Kertész Judit fordításában jelent meg a Park Kiadó gondozásában.

 

BIG BEN TEAHÁZ 

A Big Ben Teaház 2000 óta működik, családi üzlet formájában. Stílusában, kínálatában a nyugat-európai ízlésvilághoz igazodik, a jó minőségű natúr ázsiai teák megtartása mellett előtérbe helyezi a nyugati világ legkedveltebb ízeit, újdonságait. Az üzlet nyugodt, békés hangulatáról a kellemes zene mellett elsősorban a teaszakértő munkatársak gondoskodnak. Nekik köszönhetően a Big Ben baráti, otthonos hangulatú teaház, ahol a belvárosi élet nyüzsgéséből kiszakadva bárki szívesen eltölt pár pihentető percet.

 

25 férőhely

Felolvassa:

bottom of page