top of page

WOLF HAAS

AUSZTRIA

Könyv:

SILENTIUM!

Ford.: Bán Zoltán András

Felolvassa:

BEZERÉDI ZOLTÁN

Helyszín:

ADY ENDRE MÚZEUMLAKÁS
Veress Pálné 4-6.

WOLF HAAS

Wolf Haas osztrák író 1960-ban született. Salzburgban tanult pszichológiát és lingvisztikát, később a swansea-i (Wales) egyetemen dolgozott lektorként. 1990-ben Bécsbe költözött, ahol sikeres reklámszövegíróként tevékenykedett. Az irodalmi áttörést az 1996-ban megkezdett krimisorozat hozta meg számára, melynek főhőse a rendőrség kötélékét elhagyó, nőbolond Simon Brenner magándetektív. A Brenner-sorozat 2003-ban, a főhős nyomozó halálával lezárult, ekkor Haas bejelentette, hogy nem ír több bűnregényt – azóta e döntését úgy hírlik, megváltoztatta... Wolf Haas 2006-ban megjelent Das Wetter vor 15 Jahren (Az időjárás 15 évvel ezelőtt) című regénye a legvájtfülűbb irodalmi körök tetszését is elnyerte, ezért a rangos Wilhelm Raabe-díjjal jutalmazták. Haas regényei vérbeli krimik, szatirikus társadalomkritikával és humorral.

 

SILENTIUM!

A hatkötetes Brenner-sorozat egyike a Silentium című regény. Salzburgban járunk, a Marianum nevű híres katolikus fiúinternátusban, ahol épp Monsignore Schorn lelkiatya püspöki kinevezésére készülődnek. Ám akad egy kis gond, ugyanis egyik régi növendéke, Gottlieb bejelenti, hogy a lelkiatya túl közel került hozzá az internátus zuhanyozójában. Nagy botrány van készülőben, Brennernek azt kellene kinyomoznia, vajon mennyi az igazság Gottlieb vádjaiból. De vele már nem tud beszélni, mert az egykori növendék teste huszonhárom darabban kerül elő egy csocsóasztalból. Egyre több a haláleset, és a pokoli kavalkádban egyre-másra bukkannak fel a prominens személyek. Nyomasztó, ugyanakkor roppant szórakoztató bűnregény, ma különösen aktuális üzenettel, mely a kíméletlen társadalomkritikát sem nélkülözi. A teljes Brenner-sorozat megjelent magyarul is Bán Zoltán András fordításában a Scolar Kiadó gondozásában. A sorozat három darabjából film is készült (Az örök élet, Jöjj, édes halál, Csontdaráló), melyet az Osztrák Kulturális Fórum idén tavasszal mutat be a Művész moziban.

 

PETŐFI IRODALMI MÚZEUM / ADY EMLÉKMÚZEUM

Egykor Ady és Csinszka pesti lakása, Ady első saját otthona és utolsó lakhelye, Csinszka öröksége. Csak egy volt a bökkenő: a Magyar Közigazgatás szerkesztőségének nem akaródzott kiköltözni belőle. Ezért Csinszka végül a szerkesztőség körül újította fel és alakította át a lakást. „Nagyon jó és szép nálunk. Virágos, világos – csöndes és mindég süt a nap. A Bandi szobája mesterileg van megalkotva“ – írta. Most is így találja az érdeklődő.

 

30 férőhely

bottom of page